Koncertek a hűs napokra: Wellhello, My Baby, Hendrix Project és a többiek
Az időjárás, ha kiadós késéssel is, de valóban őszire fordult, épp ezért bőven elfér mindenkibe egy kis melegség, amit a főváros heti koncertmenüjében maradéktalanul meg is lelhetünk. Hogy hol és mikor, abból adunk egy kis válogatást az elkövetkezendő napokra!
11.17, Wellhello, Hungexpo
Az ország legnagyobb utazó gamer show-ja nem csak tech-Kánaánt kínál majd a budapesti állomásán, hanem egy exkluzív koncertélményt is tartogat. A PlayIT-en adja utolsó 2018-as fővárosi koncertjét a Wellhello, ráadásul a november 17-i fellépés lesz az első alkalom, hogy élőben is hallhatjuk a csapat új felállását.
Wellhello @ PlayIT 2018 jegyelővétel >>>
11.15: My Baby, A38 Hajó
Forró, hipnotikus lüktetést hoz novemberben a fővárosba a holland My Baby. A zenekar tagjai a legősibb, ösztönös zenéből táplálkoznak, koncertjeik egyfajta törzsi szertartások, ahol örvénylő extázisba ránt át a zene és a tánc élvezete. A sámánizmust a blues ritmusaiba szövő trió már jól ismert vendég Magyarországon, a korábbi Dürer Kert-, a Campus Fesztivál- és a Sziget Fesztivál-koncert után most vadonatúj nagylemezüket mutatják be az A38 Hajón november 15-én!
My Baby @ A38 Hajó jegyelővétel >>>
11.16: Besh o droM, ELLÁTÓház
A hazai világzenei szcéna egyik legstabilabb sarokpontja a Besh o droM, akik már 1999 óta maximális hozzáértéssel szállítják a tradicionális magyar, balkáni, cigány illetve a közel-keleti zenéből táplálkozó muzsikát. A már öt platinalemezzel is büszkélkedhető formáció ezúttal az ELLÁTÓház közönségét táncoltatja majd meg november 16-án este.
Besh o droM @ ELLÁTÓház jegyelővétel >>>
11.16: Hendrix Project, Muzikum
Az ország egyik legjobb Jimi Hendrix emlékzenekara, a Hendrix Project tiszteleg egyet a legendás énekes-gitáros emléke előtt a születésnapja alkalmából, és november 16-án, a Muzikum falai között életre hívja azokat a kultikus dalokat, ami nélkül nem lenne olyan a mai rockzene, mint amilyen! E nemes feladatot Lamm Dávid gitáros/énekes, Tomor Barnabás basszusgitáros és Molnár Dániel dobos vállalja majd fel.
Hendrix Project @ Muzikum jegyelővétel >>>
11.20: The KVB, Dürer Kert
A The KVB Above Us c. új anyagával nyit új fejezetet sötét elektronikus merengésében. A 2010-ben a londoni Klaus Von Barrel szólóprodukciójaként indult ’formáció’, egy évvel később Kat Day csatlakozásával vált teljessé. A duó új albumának turnéállomásai közül pedig Budapesten sem marad ki, így aki táncos, mégis magába mélyedős zenét keres egy késő őszi estéhez, térjen be november 20-án a Dürer Kertbe!
The KVB @ Dürer Kert jegyelővétel >>>
Hallgasd meg az előadókat a TIXA heti zeneajánlójában!