Megérkeztek a Fekete Zaj fesztivál első 2022-es fellépői
Távol a város zajától, mégis az ország számos pontjáról könnyen megközelíthető helyen, Mátra-Sástón gyűlik össze évente itthonról és külföldről is az underground mélységeit kedvelő, új zenéket felfedezni vágyó közösség. Jövőre augusztus 17-20. között rendezik meg a Fekete Zaj fesztivált a helyszínen, ami egyszerre nyújt kiszakadást a hétköznapokból, az újdonságok megismerésének izgalmát, és persze máshol egyáltalán nem hallható hazai és nemzetközi fellépők sorát, amiből a szervezők most egy jó adagot el is árulnak a közönségnek.
A vírushelyzet az elmúlt két évben többször is keresztülhúzta a számításaikat, de vannak olyan előadók, akiket sikerült végül a 2022-es fesztiválra újra leigazolni – ilyen például az indusztriális metál úttörőinek számító, több mint három évtizedes történettel rendelkező brit Godflesh, akik először koncerteznek Magyarországon. Szintén az Egyesült Királyságból érkezik az Antimatter, ami Mick Moss és Duncan Patterson (ex-Anathema) duojában indult, mára pedig Moss szólóprojektjévé vált, amit zenekaros formában visz színpadra.
Egyébként ha csak a most bejelentett nemzetközi felhozatalt nézzük, már önmagában is egy rendkívül sokszínű, a kontinens minden tájáról érkező fellépőgárdát látunk – Skandináviát képviseli a norvég Sturle Dagsland, aki egy kalandos, szürreális és egyben gyönyörű utazásra hívja a hallgatóit sötét, éteri és rendkívül intenzív zenéjével. De nem csak északról, hanem egészen délről is érkezik fellépő a Zajra: a török She Past Away, akik a dark-wave és a post-punk elemeit egyesítik a ‘80-as évek átdolgozott hangzásával, illetve Olaszországot képviseli Lili Refrain énekes-gitáros-zeneszerző, akinek hangzásában egyszerre megtalálható a folk, a pszichedélia, a blues, a rock, a metál, a lírikus opera és a virtuóz gitárjáték.
A hazai frontot erősíti a magyar dark zene legkultikusabb zenekara, az ‘80-as évektől az underground zenei életet jelentősen meghatározó F.O. System, akiknek koncertje igazi ritkaságszámba megy, a Zajon is most lépnek fel először, csakúgy, mint a jövőre első magyar nyelvű albumával jelentkező Platon Karataev. Nem úgy, mint a Vágtázó Halottkémek, akik a Fekete Zajra tulajdonképpen hazajárnak, és szuggesztív, mondhatni őrült produkcióval kápráztatják el a közönséget.
A Fekete Zaj első nevei előrevetítik, hogy a fesztiválon 2022-ben is egyszerre lesznek jelen a legendás, jól ismert zenekarok és az újdonság erejével ható zenei felfedezések is. A lista pedig az elkövetkező időszakban csak tovább bővül, a szervezők ígérete szerint még rengeteg izgalmas nemzetközi és hazai előadó várható.
Fekete Zaj 2022 jegyek >>>