Hétvégi program ajánló Koncert ajánló

God Is An Astronaut, Random Trip, Elder, … – koncertajánló a hétre

2018.10.08.

author:

God Is An Astronaut, Random Trip, Elder, … – koncertajánló a hétre

Szép lassan az ősz feléhez érkezünk, és ha eddig nem fűszereztétek koncertekkel az évszakot, akkor épp itt az ideje. Ennek jegyében merengtünk a heti kínálaton, és leltünk is pár remek lehetőség az őszi szórakozáshoz!

10.10: God Is An Astronaut, A38 Hajó

Visszatér Budapestre az ír post rock vonulat egyik legékesebb bérce, a God Is An Astronaut, és hív minket egy éteri koncertélményre az A38 Hajóra, október 10-én! A zenekar a 2002-es, első,  The End of the Beginning című albuma óta emeli folyamatosan a lécet, amit nagylemezről nagylemezre és élőben is rendre csont nélkül átvisz, erről pedig az idén megjelent Epitaph korong anyaga köré épülő koncerten ismét meggyőződhet a hazai közönség!

God Is An Astronaut @ A38 Hajó jegyelővétel >>>


10.09: Random Trip, Instant

2018 őszétől egy új korszakot is indít a Random Trip: október 9-től az Instanban dübörög tovább a keddi improvizációs sorozat, méghozzá egy erős, gitáros koncerttel berúgva az október motorját. Az este főszereplői az alapító Delov Jávor és DJ Q-Cee mellett Mester Tamás, MC Kemon (Irie Maffia), Szirota Jennifer (Parno Graszt), Pulius Tibor (Supernem), Premecz Mátyás (Sena, Kéknyúl) és Drapos Gergő (Péterfy Bori & Love Band) lesznek.

Random Trip @ Instant jegyelővétel >>>


10.11: Mojo WorKings, Muzikum

A pop, a beat és a blues hármasa adja meg azt a zenei elegyet, amelyet a hazai Mojo WorKings képvisel, ráadásul olyan szinten, amely már külföldön is komoly rajongótábort toborzott a csapatnak. Ennek a nívós zenélésnek lehet majd tanúja a budapesti közönség október 11-én, a Muzikum Klub falai között.

Mojo WorKings @ Muzikum jegyelővétel >>>


10.12: Elder, Dürer Kert

Alapos horzsolásokat kap majd október 12-én a Dürer Kert nagyterme, ahová a harmadik Desszert Feszt égisze alatt érkező Elder hoz majd fajsúlyos amerikai, stoner húzással kevert doom metalt. Ráadásul mindezt nagyon masszív kísérettel teszi majd a csapat: itt lesz a szintén amerikai Ancestors, a német The Tidal Sleep, a román Implant pentru Refuz is, a hazai riffelésért pedig a Dungaree és a Slowmech felel majd.

Elder @ Dürer Kert jegyelővétel >>>


10.12: Audiopoéta, ELLÁTÓház

Vidám és szórakoztató életkép-zenék egész sorát vitte már be a Youtube világába Belényi Mihály, azaz Audiopoéta, amelyeket most koncerten sem lesz rest életre kelteni, és október 12-én, az ELLÁTÓház színpadán, teljes zenekari felállással kísérve hallhatunk majd egy kiadós válogatást a már közel 90 dalra rúgó repertoárból.

Audiopoéta @ ELLÁTÓház jegyelővétel >>>

 

Hallgasd meg az előadókat a TIXA heti zeneajánlójában!

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük