Rendezvényszervezés Szórakoztatóipar

Live stream az egész világ – Első rész: lássuk az alapokat!

2020.05.06.

author:

Live stream az egész világ – Első rész: lássuk az alapokat!

Nem valószínű, hogy 2020-ban, pláne a jelen helyzetben elvetemülten győzködni kellene a világ internethasználóit a live stream jelentőségéről, de érdemes azért körbenézni, merre is tart ez az egyértelműen növekvő digitális terület. S ha már arra járunk, vessünk azért egy pillantást a livestream történetére, a  jelen számaira és persze a várható tendenciákra is, hiszen a kényszerű izoláció úgy fest végleg becsalogatja az élet minden területére az ’élőzést’.

A sztori, de csak egész röviden

A történetet megannyi szálról elindíthatjuk, hiszen valahol origónak tekinthetjük a televízió 1920-s évekbeli feltalálását éppúgy mint az internet elterjedését majd teljes energiájú berobbanását az 1990-es években vagy akár a YouTube elrugaszkodását 2005-ben. Ha szorosabbra vesszük e  nosztalgiakört, akkor a leginkább egy bizonyos Justin Kan nevét érdemes felemlegetnünk, aki 2007-ben elindította a Justin.tv-t, aminek az alapötlete semmi más nem volt, minthogy az igen kreatív – egyébként később többek között a Twitch-et is éltre hívó – srác a fejére biggyesztett egy mikrofont, egy kamerát, és 8 hónapon keresztül, 24/7-ben, élőben közvetítette az élete szinte minden mozzanatát. A ’lifecasting’ végül annyira megpendítette a húrokat, hogy a platform 7 éve alatt több mint 30 millió felhasználó dobta ki a világhálóra mindennapjait, miközben a média nem győzte fejtegetni a sztori sikerét, a versenytársak pedig minden megtettek a lemásolásáért.

Nos ez utóbbit teljes sikernek könyvelhetjük el, hiszen mára, még az elszigeteltségbe űző világjárvány nélkül is az egyik legdinamikusabban fejlődő online szolgáltatásról van szó, megannyi gigászi szereplővel (YouTube, Facebook, Instagram, Twitch, stb.), óriási felhasználóbázisokkal. Ráadásul már nem csak unalmat űzni, információt átadni vagy épp elismerést és rajongótábort lehet szerezni és megtartani, hanem bizony még jó pénzt – és nem csak áttételesen, hanem közvetlen is – hozhat eme tevékenységünk.

Így állunk most

Bár a live stream kapcsán még sokaknak egyelőre a koncert-, fesztivál- vagy számítógépes játék közvetítése ugrik be – és persze ezek is a legnépszerűbb felhasználási formái – már bőven túlmutat ezen a körön a felhasználása, hiszen lényegében ide tartoznak az online konferenciák, webinárok, a modern távoktatás és  bizony az üzleti találkozók egy jó része is. Mindehhez alább pár szaftos számadat 2020 első negyedévéből, amelyek szinet biztos, hogy tovább híznak és erősödnek majd az év előrehaladtával.

Először is egy igen karakteres arány: a livestream.com és a New York Magazine közös felmérése szerint internetes tartalomfogyasztók 80%-a előnyben részesíti a videós tartalmat az írott tartalommal szemben. Persze ha az arányt nem is, de ezt a tendenciát már csak egy szűkebb közönségben lévő – például egy irodában, baráti körben vagy osztályban – internetet használókat figyelve is megmondhatjuk. Ez a markáns arány egyébkén már nem csak zenei és gamer tartalmakra terjedt ki, a hír és információfogazatást és persze a tágabban vett szórakozás is a szerves része, az pedig külön csemege, hogy az érdeklődők 45%-a – legalábbis az USA-ban – fizetne is kedvenc előadójának, csapatának vagy épp művészének az élő adásáért, pláne ha így extra tartalmat is kaphat az ingyenes lehetőséghez képest.

Mindez érthető okokból az üzleti életet sem hagyja hidegen, olyannyira nem, hogy a cégek 87%-a immár állandó marketing eszközzé tette tárházában a videót és az élő bejelentkezést. Efelé hajtják őket egyébként a vásárlók is: az Oberlo online piactér kimutatása szerint a potenciális ügyfelek több mint fele nagyon szívesen veszi ha a kedvenc márkájuk, brandjuk videós tartalmakkal látja el őket.

De akad még egyéb nyalánkság is, itt vannak például a közösségi reakciók, amelyek azért igen fontosak, ha a lehető legtöbb potenciális érdeklődőt szeretnénk vizuálisan cirógatni. A videós tartalmakat, különösen az élő adásokat a követők, vagy az abba belefutók 56%-ban, míg a szöveges postokat csak 40%-ban reagálják le, mondja a clicktale csapata, Sőt ha már egyszer belefutottak efféle tartalomba, akkor akár tízszer vagy hússzor több ideig is elnézegetik az élő adásokat mint az on demand tartalmakat. Nyilván ez korosztály és érdeklődési kör függő is, de a doxee.com számai alapvetően azt mutatják, hogy live stream videók megtekintésének az aránya szép lassan növekszik az on demand videós tartalomfogyasztással szemben.

Azért eme érdeklődést fent is kell tartani, amit tartósan viszont csak jó minőségű videóval – és nyilván a néző számára kellően érdekes vagy hasznos tartalommal – lehet, állapítja meg a TechRadar. Olyannyira, hogyha a videó minősége nem üti meg az elvárt mércét, aminek már az alja is egy normál HD, akkor a felhasználok 30-90 másod percen belül tovább is állnak. A figyelemfelkeltésre és megtartásra pedig érdemes ráfeküdni, ugyanis ha az élő adásból közvetlen nem is érkezik bevétel, az eventbrite statisztikái szerint egy-egy jól elsült live stream után a nézők 67%-a szívesen venne jegyet az adott rendezvény vagy előadó következő eseményére.

Matassunk a szolgáltatók zsebben is! Bár a világjárvány és következményei gyúrják még ezt a számot, a Go-Globe számításai szerint az internetes forgalom több mint 80%-át a videók – élő és on-demand – teszik majd ki már idén. Mondjuk ebbe a minőség javulása miatti méretnövekedés is benne van, de azért akkor is komoly arányról van szó. Az ehhez kapcsolódó piac pedig 2021-re 70 milliárd dolláros, 2027-re pedig várhatóan több mint 180 millárd dolláros üzletté hízik, amelyben az élő videók aránya, mint ahogy azt fentebb is írtuk, szép lassan növekszik.

Mit tartogat a jövő?

A fenti adatok tükrében nem nehéz megállapítani, hogy masszív növekedési potenciál van még a live stream világában, arról nem is beszélve, hogy a jelenlegi helyzet még több terület előtt nyitotta meg e világ kapuit. Ez pedig rögtön a frontvonalban a felhasználók számának növekedését és az értük majd egyre inkább ölre menő platformok, illetve az általuk kínált szolgáltatások mennyiségének az emelkedését jelenti.

Oké, egész biztos, hogy lesz némi visszaesés a felhasználó-gyarapodásban a járványhelyzet csillapodását követően, de sokak számára nyitott új digitális ablakot a kényszerű izoláció, amit árhatóan sokan nem is fognak visszazárni. Tehát általánosan várhatjuk, hogy növekszik a bizalom a digitális élő adáson keresztül történő szórakozás és információszerzés felé, ezt pedig a platformok és tartalom-előállítók egyre több lehetőséggel hálálják majd meg, ezt pedig, kicsit talán lassabban, a fizetési hajlandóság növekedése is követi majd.

Ahogy a technológia fejlődik, elképesztő méretű játszótérre térhetnek be a szolgáltatók és a felhasználók. Már most a küszöbön toporognak például a live stream képes okos órák, lényegében itt a baromi stabil és masszív adatmennyisége elbíró 5G hálózat, a pár évnyi stagnálás után a 360 fokos videók, a VR és az AR szintén kezdenek magukhoz térni. Szép lassan minden platformon valós idejű statisztikákat kaphatunk majd az adásról, amelynek tartalma valós időben indexelődik is, amelyeket várhatóan egy erre kiélezett mesterséges intelligencia azonnal feldolgoz és optimalizálási javaslatokat tesz, vagy akár automatikusan be is avatkozik az adásfolyamba.

Emellett egyre inkább személyre szabott élményeket kaphatunk majd a stream technológia fejlődésével, ami nem csak azt jelenti, hogy növekednek majd az interakciós lehetőségek, de lehetőség lehet például egy-egy virtuális eseményhez valódi extra (élmény)többlettel bíró VIP csomagok kiosztása ugyan azon a streamen belül, ez elmehet egészen a teljesen személyre szabott szolgáltatásig, naná, hogy néhány teljesen személyre szabott reklámmal kiegészülve.

Platformok

Nem lenne teljes a merengésünk, ha nem térnénk ki néhány, szám szerint 9 platformra, amelyek felé bátran fordulhatunk ha élő digitális közlendőnk akad. Természetesen a lista korántsem teljes, illetőleg a hangsúlyt e gyűjtésben nem a céges felhasználásra – pl. virtuális konferenciák kezelésére és belső kapcsolattartásra – fektettük, hanem olyan felületekre, amelyek elsősorban hosszabb elő adások, produkciók bemutatására és adott esetben bevételszerzésre is alkalmazhatóak.

Youtube Live

YouTube logo

Valószínűleg nagyítóval is nehéz lenne találni olyan videós tartalom iránt érdeklődőt aki ne találkozott volna már a YouTube Live-val, ami nem csoda, hiszen nem csak a legnagyobb videószolgáltatóról van szó, az egyik első volt a jelenleg is működő platformok közül, ahol megvolt erre a lehetőség. Az ingyenesen használható rendszer olajozott, kiforrott és folyamatosan fejlődik, gyakorlatilag bármilyen legális tematikájú tartalom passzol az oldalhoz, és  jól összekapcsolható a bevételszerzéssel is, folyamatos stabil kapcsolat mellett az adás mehet akár 24/7-ben is.

A YouTube hátrányai alapvetően méretéből és népszerűségéből adódnak: érdemes már eleve egy nagyobb követő bázisra ráereszteni az élő adásunk, különben elveszik a tömegben, és nem árt ha van pár promóciós eszköz is hozzá a tarsolyunkban. Emellett az oldal sajnos az  a világon, cégek és iskolák belső hálózatán rendszeresen a tiltott tartalomszolgáltató oldalak között van.

Facebook Live

Facebook logoBár jóval fiatalabb mint fő riválisa a YouTube Live, népszerűség terén a  Facebook élő adás szegmense sem pironkodhat. Szintén nagyon felhasználóbarát, mobilbarát, ingyenes és masszív ütemben fejlődik, ráadásul az élő adáshoz hamarosan kapcsolható lesz direkt bevételszerzési lehetőség. A jótékonysági gyűjtések már egy ideje olajazottan működnek, és azt se felejtsük el, hogy a Facebook Live nagyon jó marketingeszköz is egyben.

Mivel a Facebook-on az egyéb tartalmak is ömlenek felénk, sokkal könnyebben elterelődik a nézők figyelme az adásról, mint a célzottan videós tartalmakra kihegyezett platformokon. Az élő adás hosszában is már van limit: számítógépről vagy API-n keresztül 8 óra, mobil eszközről 4 óra a keretünk.

Instagram Live

Új, kompakt és nagyon népszerű. Az Instagram Live egy pofonegyszerűen és  ingyen használható megoldás, viszont az egyszerűség egyik ára, hogy az itt indított élő adás technikailag eléggé ‘magának való’,  egyelőre lehet összekapcsolni másik közvetítéskezelő alkalmazással vagy külső funkcióval.

Továbbá a maratoni élő adásunk se erre a platformra ütemezzük, 60 perc a maximális idő, amit egy menetben kezel az efféle tartalomból az Instagram, illetőleg egyelőre főleg “csak” marketingértékkel bír, közvetlen videós bevételeket nem tudunk generálni a felületen, és ahogy fentebb is írtuk, sajnos kapcsolni sem igazán lehet hozzá ezt elősegítő külső megoldásokat. Ja, és a live videó alapesetben 24 óra után automatikusan törlődik.

Twitch

Twitch logoAz Amazon leányvállalata bizony nagyon érti a live stream csízióját. Az eredetileg gamer tartalmak megosztására kifejlesztett, ingyenesen használható felület nagyon gyorsan bevonzatta a zenei és egyéb vonalon alkotó felhasználókat. A Twitch masszív felhasználóbázissal rendelkezik, színes interakciós lehetőségeket kínál a közvetítések mellé, és könnyű direkt bevételt hozó támogatói panelt kapcsolni a élő adás mellé.

A sok millió felhasználó miatt viszont már itt is keményen meg kell küzdeni a figyelemért, illetőleg az internetes trollok egyik kedvenc felülete, nem ritkán keményen meg kell küzdeni az előzésükkel. A közvetítés hosszában ugyan van korlát, de a 48 órás limit azért kevés helyzetben okoz valós problémát.

TikTok

TikTok logoAz egyik, ha nem a legmasszívabb növekedést mutató alkalmazás a piacon a TikTok. A 2016-ban, a korábbi musical.ly utódjaként nekirugaszkodott platform ár több mint 500 millió, zömében 30 év alatti aktív felhasználót tudhat magáénak.

A felületen 1000 követő felett van lehetőség élő adás indítására, látszólag időkorlát nélkül, hiszen van a ki például az alvását közvetíti, viszont a rendszer nem menti el az élő adást. Bár 18 év felett van lehetőség  digitális érmék vásárlására, amit a felületen belül lehet csak felhasználni virtuális ajándékokra, illetve ezekkel lehet jutalmazni a közvetítést, más közvetlen bevétel ilyen módon nem érhető el, viszont az óriási, és nagyon aktív bázis miatt komoly marketingértékkel bír a felület, és ehhez kapcsoltan már  igen csinos reklámbevételeket is lehet realizálni.

Periscope

Periscope logoA Twitter által már a 2015-ös indulás előtt felkarolt Periscope az első célzottan a live stream-re kihegyezett, ingyenes applikáció. Egyszerű és átlátható és nincs időtartam korlátja az adásnak. Az úgynevezett Super Broadcaster  program keretén belül a népszerű streamelők pedig még pénzt is kereshetnek.

Mindehhez azért fontos adalék, hogy a videók csak Persicope fiókkal tekinthetőek meg, illetőleg ezek 24 óra után törlődnek, de természetesen miden további nélkül lementhetőek. Üzleti szempontból direkt bevételszerzéshez nem feltétlen, de például brand építéshez nagyon jól használható.

Kaltura

Kaltura logoA Kaltura egy elsősorban üzleti pályán játszó, felhő alapú szolgáltatás, amely kimondottan a live stream piacra készült. Az  eredetileg az online oktatási anyagokra fókuszáló, de ma már valamennyi területen használt rendszer tárt karokkal fogadja a kiegészítő szolgáltatásokat, remek PPV (pay-per-view) adásokhoz, gyakorlatilag minden típusú stream-hez van passzos megoldásuk és nem mellékesen kiemelkedően biztonságos rendszer.

Bár maga az alap szoftver ingyenes, ha bármit komolyabban szeretnénk kezdeni vele, akkor már a zsebünkbe kell nyúlni, bár nagyon sokféle, rugalmas megoldást kínál a cég. A sok lehetőség és komplexitás ára továbbá, hogy a rendszer már megkíván némi videós / streaming szakértelmet, illetőleg a globális elérésre hajtó felhasználóknak valószínűleg az sem mellékes, hogy a Kínai piac nincs a támogatott régiók között.

IBM Cloud Video

IBM Cloud Video logoAz IBM streaming szolgáltatása lényegébe véve a magyar kötődésű Ustream startup folytatása. A cégóriás 2016-ban vásárolta meg a céget, és indította el saját streaming divízióját. A céges felhasználástól kezdve az oktatási anyagok kezelésén át a fizetős élő közvetítésékig mindenre van megoldásuk, ráadásul az alap felhasználói fiók ingyenes.

A platform elsősorban a nagyobb vállalatokat célozza, és az érdemi használatért már havi díjat kell fizetni, bár ha már ilyen komoly szolgáltatót keres valaki, ezzel valószínűleg számolt is. Ennél viszont sokkal zavaróbb lehet, hogy jelenleg  720p az általánosan elérhető felbontás, csak vállalati előfizetéssel léphetünk be a full HD világába.

Vimeo Livestream

Kifejezetten az események professzionális online élő közvetítésére feküdt rá a Vimeo ezzel a szolgáltatásával, nem csak szoftveresen de hardveres megoldásokkal is. Így például beszerezhető a saját fejlesztésű kamerájuk, amely az élő adást kapásból a közösségi felületekre és az esemény weboldalára is automatikusan kitolja. Emellett megannyi interakciós lehetőséget is biztosít a nézőknek (szavazás, real time kérdezz-felelek, stb.), tartalmazza a PPV lehetőséget, emellett pedig többek között valós idejű statisztikával is segíti a tartalomszolgáltatót.

A live stream és a hozzá kapcsolódó lehetőségek a legmagasabb, 75 dolláros havi díjas kategóriában érhetőek el, amiért cserébe tényleg egy professzionális hátteret kapunk, nagyon tág lehetőségekkel, viszont ha komoly forgalomszerzés a cél, a Vimeo felülete önmagában sajnos kicsit kevés.

 

Természetesen csak a piac élvonalában tucatnyi további, már komoly népszerűségnek örvendő platform érhető el, sokszor egy-egy kiemelt tematikára, vagy célközönségre fókuszálva, de ízelítőnek talán már ennyi is elég, hogy ráérezzünk e szegmens dimenzióira és lehetőségeire.  A fejtegetésünk viszont itt nem áll meg, a cikk következő részében a piac talán legfontosabb elemét, a bevételgyártást cseppentjük majd a tárgylemezünkre.

Következő rész:  Gyártsunk live stream bevételt!

 


Szerző: Csillik Péter
Fesztiválok Városa /  Élményem.hu / Tixa Blog

 

One Comment
  1. […] Live stream az egész világ – Első rész: lássuk az alapokat! […]

Hozzászólások

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.