Hétvégi program ajánló Koncert ajánló

Koncertek és fesztiválok a pünkösdi hosszú hétvégére

2019.06.06.

author:

Koncertek és fesztiválok a pünkösdi hosszú hétvégére

A hétvégére a naptárt is utoléri az időjárás, és kijelenthetjük: itt a nyár! Az pedig külön csemege, hogy a pünkösd miatt a hétfőt is hozzávehetjük majd az élménygyűjtéshez!

Koncertek

06.07: Szabó Balázs Bandája, Budapest Park

Szabó Balázs Bandája egy csodálatos életpálya újabb mérföldkövéhez, a zenekar 10. évfordulójához érkezik 2019-ben, amit egy nagyszabású koncerten, majd egy hatalmas táncházzal, a közönségükkel együtt ünnepelnek meg június 7-én a Budapest Parkban! Az elmúlt évtizedben a csapat sikert sikerre halmozott, ennek legutóbbi lenyomata a tavaly megjelent lélekemelő Rajtad felejtett szavaim című nagylemezük, valamint egy meglepetés album, a Hasonlatok című Radnóti verslemez.

Szabó Balázs Bandája @ Budapest Park jegyek >>>

Táncház @ Budapest Park jegyek >>>


06.07: Budapest Pride Nyitóbuli, Anker’t

Június 7-én Anker’t-ben indul a Budapest Pride egyhónapos programsora, mégpedig egy igazán remek estével, ahol a zenei felelősök Infragandhi és Zsoló lesznek, a hangulat pedig garantáltan a legjobb lesz a környéken! Ez elkövetkezendő hetek programjait megtaláljátok a Budapest Pride honlapján, a záráshoz pedig egy hatalmas bulit kapunk majd a Budapest Parkban.

Budapest Pride Nyitóbuli @ Anker’t jegyek >>>


06.07: Ölveti Blues Band, Bem6

Az idén már 20 éves Ölveti Blues Band az utcazenélésből jutott el a fesztiválok és a legjobb blues klubok színpadaira, ennek oka pedig az az egyedi, lendületes és őszinte zene, amelyet a csapatra jellemző. Június 7-én ennek javába kóstolhatunk bele a Budavári Művelődési Házban, amely erre az estére egy hamisítatlan blues kocsmává változik!

Ölveti Blues Band @ Bem6 jegyek >>>


06.08-09: Majka, Budapest Park

Június 8-án és június 9-én beveszi a Budapest Parkot Majka és csapata, és bár már mindkét koncert masszívan teltházasra duzzadt, azért az afterbulikra még akad hely: június 8-án a Vice City jár el majd retro ügyben, miközben az R’n’B és a  hip hop körmére néz rá a Queens Party. Június 9-én pedig a Bailando tálalásában a latin ritmusok kapnak főszerepet, a PressPlay csapata pedig egy újabb videódiszkó-szeánszot tart.

Vice City @ Budapest Park jegyek >>>

Queens Party @ Budapest Park jegyek >>>

Bailando @ Budapest Park jegyek >>>

PressPlay @ Budapest Park jegyek >>>


06.08: Copy Con, ELLÁTÓház

Bár a stílus már jóval népszerűbb, mint mondjuk egy évtizede, a hazai reggae szcénában még mindig kevés a hiteles előadó, viszont a szolnoki Copy Con vitán felül egy közülük. A héten a főváros pedig egy nyárindító kóstolót is kap ebből: a ragga magyar hangjaként is titulált énekes és zenekara június 8-án érkezik majd az ELLÁTÓházba, a Bottah Rankin & Jah Golden Band felvezetésével.

Copy Con @ ELLÁTÓház jegyek >>>


06.09: Cigarettes After Sex, Akvárium Klub

A Cigarettes After Sex dream pop zenéje mindenféle giccs nélkül hozza a szerelem érzését, finoman suhanva át a hallgatón. A zenekar két éve nálunk is bemutatta címnélküli, debütáló lemezét az A38 Hajón, tavaly pedig a Szigeten is láthattuk őket, most azonban már készülő, friss dalaikkal vágnak neki újabb turnéjuknak, így június 9-én bennünket is ismét elvarázsolnak film noir hangulatú zenéjükkel az Akvárium Klubban.

Cigarettes After Sex @ Akvárium Klub jegyek >>>


06.10: Cannibal Corpse, A38 Hajó

Aligha van ikonikusabb zenekara a brutális zenéknek mint a floridai legenda, a Cannibal Corpse! A kultikus-legendás csapat tizennégy stúdióalbumra rúgó életműve nem csak a metal történelem legpusztítóbb zúzásait tartalmazza, hanem ékes bizonyítéka, hogy az igazi underground zenének mindig is megvolt és megvan a közönsége! Ezt erősíti majd a horda legújabb budapesti koncertje is június 10-én az A38 Hajón!

Cannibal Corpse @ A38 Hajó jegyek >>>


06.11: Three Days Grace, Budapest Park

A kanadai Three Days Grace egészen hosszú, több mint két évtizedes pályafutása során még nem jutott el Magyarországra – egészen mostanáig! Június 11-én ugyanis a Budapest Parkban adnak koncertet, ráadásul a szintén keményvonalas Halestorm társaságában!

Three Days Grace @ Budapest Park jegyek >>>


Fesztiválok

06.07-06.10: Gencsapáti Pünkösdi Fesztivál 2019, Gencsapáti

A pünkösd kétség kívül magában hordozza már a nyár előszelét, amelyhez a Gencsapáti Pünkösdi Fesztivál idén is hamisítatlan szezonindító napokat csatol majd, és június 7. és június 10. között 2019-ben is egy hatalmas nyárindító fesztivált kerekít a Gencsapáti futballpálya fövenyén, olyan fellépők segítségével, mint a Tankcsapda, Rúzsa Magdi, Majka, a Kowalsky Meg A Vega, a Road, a Neoton vagy a Paddy And The Rats.

Gencsapáti Pünkösdi Fesztivál 2019 jegyek >>>


06.07-06.09: Waldorfeszt 2019, Zebegény

A Waldorfeszt idén is a családias nyárindítás jelképe lesz, ahol a vendégek, zenészek, programosok, és szervezők egy felszabadult és békés közösséget hoznak létre néhány napra a zebegényi Szőnyi Táborban, ahol tökéletesen megér egymás mellett a zene és a kortárs művészet! Pár fellépő a Waldorfeszt 2019 kínálatából: Kistehén, Korai Trancemission, Ricsárdgír, Operentzia, Csaknekedkislány, Panel Surfers, Carson Coma, …

Waldorfeszt 2019 jegyek >>>


06.07-06.09: Dunai Nyári Tábor 2019, Fajsz

Harmadik alkalommal nyitja a nyarat a Dunai Nyári Tábor, a szabadság és felhőtlen szórakozás jegyében, egy őszinte bulival. A természettel való harmóniát zászlajára tűző rendezvényen minden nap különböző elektronikus zenei irányzatokban merülhetünk alá a szabad ég alatt a hazai psy trance képviselőivel. Néhányan a hangulatgyárosok közül: mono.ID, Jaffa Surfa, Daniel Mesiter, Derek, Palms Croatti, Steel, Dave Colorado, ….

Dunai Nyári Tábor 2019 jegyek >>>


06.07-06.10: Kézműves Sörfesztivál 2019, Gyula

Töretlenül hódít a kézműves sör Magyarországon, aminek nem csak az egyre gazdagabb termékkínálat a jele, hanem az egyre szaporodó, e nemes nedünek szentelt, minőségi rendezvény! Ez utóbbinak kiváló példája a gyulai Kézműves Sörfesztivál! A sörök mellett pedig ők is  a Kézműves Sörfesztivál 2019 hangulatáért felelnek: Ákos, Republic, Bikini, Lord, Vad Fruttik,  DJ Dominique, …

Kézműves Sörfesztivál 2019 jegyek >>>


06.07-06.10: Pagony Projekt 2019, Pálháza

Egy békés és szerethető nyárindítás kerekedik Pálházán június 7. és június 10. között, ahol első alkalommal sarjad majd ki a  Pagony Projekt fesztivál! Az esemény igényes színházi- és tánc előadásokkal, koncertekkel, irodalmi programokkal, filmvetítésekkel, kiállításokkal, kézműves vásárokkal és sporteseményekkel várja a kikapcsolódni vágyókat, különös tekintettel a családokra!

Pagony Projekt 2019  jegyek >>>


06.08: North Music Fesztivál 2019, Salgótarján

Június 8-án ismét egynapos minifesztivál költözik a salgótarjáni városi sportcsarnokba, hiszen ismét, immáron másodjára, felpörögnek a North Music Fesztivál ütemei! Az újvonalas hazai hip hop és R’n’B stílust itt jelenlévő képviselői Lmen Prala, Nemazalány, Herceg, Goore, Karola és UGNI lesznek! Az este házigazda és az after party rezidensi szerepét pedig Roberto Rios és Dan Sparks viszi majd!

North Music Fesztivál 2019 jegyek >>>


 

Nyitókép: Waldorfeszt

Hozzászólások

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.